Írásaim

Magnyitogorszkban villamos jár át Ázsiából Európába. Nem hajó, nem karaván, nem tevekaraván poros vezetője, hanem egy csikorgó, sárga villamos, amely a kohóművek füstjében naponta többször átszeli az Urál folyót, s a hídon két oszlop áll, egyiken az Európa, másikon az Ázsia felírás. A munkás, ki reggel hatkor a kocsi ablakának támaszkodva bóbiskol, mit sem tudván […]

Van a családunkban egy vetítőgép. Páger Antal adta nagyapámnak, még abban a világban, amelyben egy színész ajándéka nem gesztus volt, hanem használati tárgy. Fém volt és üveg, forró meg izzó, a felpörgő orsó surrogásával együtt. Valahol ma is megvan. Moszkvában ülve egyik este újranéztem egy korabeli filmet, igaz, nem rajta. Egy képernyőn láttam, de a

Képzeljük el a brüsszeli tisztviselőt, ahogy vásárlónak öltözik. Nem álruha ez, csak annyi, hogy beül a gépe elé, és úgy tesz, mint bárki más a kontinensen: A kosarába dob egy kettő eurós töltőt meg egy babajátékot, beírja a címét, fizet, aztán csak vár. A csomag megjön, ahogy egy átlag európai vásárló pakkja is megjönne. Ezután

Minden lakásban van egy szentély, ahová nem nyúlnak. A tévészekrény mögött, a porcicák és a kábelgubanc alvilágában lapul egy langyos műanyagdoboz, amelyen tíz éve pislog ugyanaz a zöld fény: A háztartás örökmécsese. Senki sem tudja pontosan, mit csinál. Annyit tudnak az ingatlanban élők, hogy egy overallos szerelő hagyta ott, amikor még más tévéjük volt és

Este hét óra egy átlagos magyar nappaliban, és a televízió szól. Nem azért szól, mert néznék. azért szól, mert mindig szólt. Így aztán a hangja úgy tölti be a szobát, ahogy a kályha a melegével szokta, és a fotelben egyetlen ember ül, a nagymama, aki napi nyolc órát tölt a képernyő kék villódzásában, többet, mint

14 éves korom óta rádióztam. Hosszasan mesélhetnék arról, hogy miként működnek a hallgatottsági adatok, de legyen elég annyi, hogy minden rádió megtalálja magának azt a kört, amiben a leghallgatottabb. Ha más csoportban nem is, hát a zöldszemű, a kutyáját egyedül nevelő, 17-24 év közötti, hollandul beszélők között az, közülük is azok közt, akiknek Suzukija van.

A 90-es évek végén édesapám egy francia cégnél volt vezető és egy idő után a franciák felvetették neki a Franciaországba költözés lehetőségét. A 90-es évek tele volt lehetőséggel ugyebár, ha az ember jól nevelt volt és esze is volt. Először apám ment el Bretagneba, aztán mi. Egy elképesztően középkori, köves, szürke, esős hely volt ez

Sokszor megkapom, hogy engem nem érdekelnek az emberi sorsok, mindig a "gonosz" oldalán állok és ha valamiben hiányt szenvedek, akkor az az empátia. A helyzet úgy áll, hogy a történelem és a földrajz iránti gyermekkori érdeklődésem és felnőttként a tények melletti elkötelezettségem megerősítette bennem azt a felismerést, hogy az élet nem az erkölcs harca, hanem

A történelemben a kis népek sorsa mindig ugyanazon kérdésen fordul meg: Ellenállás vagy megadás. Ha visszatekintünk a világ sorsfordító pillanataira, mindig azt látjuk, hogy a kisebb, gyengébb népek akkor maradtak fenn, amikor elfogadták a megalkuvás szükségességét és belátták, hogy a széljárás ellen fordulni nem csak veszedelmes, de a teljes pusztulásba vezet. A föníciai eredetű Karthágó,

Elég sokféle dologgal és figurával találkoztam már életemben, de megdöbbent, hogy még én is találkozom azokkal a magyarországi fotókkal és videókkal, amiket wannabe homokzsákolók posztolnak arról, hogy ők bezzeg kint vannak a gáton. Az ellenzéki politikusoktól a Megafonon át a különféle celebekig úgy özönlenek, mint a víz, jönnek, mint a lemmingek. Szeretném jelezni, hogy a